Fall 2022

A mű sűrűn rétegzett, absztrakt felépítésű, amelynek vizuális súlypontját egy középtáji, téglalap felé közelítő vörös mező adja. E körül a felület több irányban mozog: vízszintes törlések, átlós húzások és függőleges sávok váltják egymást. A kép egészét pasztózus, reliefszerű festékfelhalmozások és barázdált nyomok tagolják; a fény oldalról érkezve erőteljesen kirajzolja ezeket a mikrodomborzatokat, így a kép nézésekor a felület szinte fizikai jelenlétté sűrűsödik. A színvilág a meleg földszínek – vörös, rozsdabarna, okker – és a hideg akcentusok – kék, zöld, fehér – dialógusára épül. A vörös mező stabilitást és fókuszt ad, míg a bal alsó kékes, valamint az alsó sáv fekete-fehér kontrasztjai feszültséget gerjesztenek. A fehéres áttörések fellélegző pontokat hoznak létre, amelyek ritmust és légzést biztosítanak a sűrű, telített zónák között. A kompozíció dinamizmusa a mozgásirányok ütköztetéséből származik: a vízszintes simításokat keresztmetszik a palettakésszerű, ráfektetett sávok és karcolások, helyenként lenyomatszerű mintázatok jelennek meg. Ezek a jelek egyszerre utalnak a felület építésére és bontására: a festékrétegek felhordása mellett kaparások, visszatörlések és újrarétegezések rajzolják ki az anyag történetét. A térérzet nem klasszikus perspektívából, hanem a rétegek egymásra csúszásából és az átlátszó–fedő felületek váltakozásából épül fel. A tekintet bal alsótól a jobb felső irányába siklik, közben a középső fehéres zóna átmeneti, „csendes” folyosót képez a sűrűbb részek között. A hangulat nyers, energikus és kissé időrétegeket idéző: a festék anyagszerűsége koptatott falak és városi patina asszociációját keltheti, miközben megőrzi autonóm, nem-ábrázoló jellegét. Összességében a kép az anyag és a ritmus párbeszédére épít, és lassú, tapintásszerű nézésre hívja a nézőt.