Peremek felől

A mű egy téglalap alakú, széles margóval határolt fekete-fehér felületet mutat, amelyen a gesztusos nyomhagyás és a finom, szálkás vonalvezetés egymásra rétegződik. Az első benyomás a mozgás: több, egymást metszi és kíséri ívelt pálya fut végig a képen, mintha egy középpont köré rendeződő ellipszisek vagy körpályák rajzolódnának ki. Ezeket a lendületes íveket röptében elkenődő, helyenként sűrűn tapadó fekete foltok kísérik, amelyek a bal és jobb peremen különösen tömören állnak, így a kép szélei sötétebb, keretező zónaként működnek. A középtér levegősebb, több a fehér felület, ami fényt és légzésteret ad a sűrű gesztusoknak. A felület nyomai változatosak: durvább, dörzsölt sávok, puhább, porózus átmenetek és vékony, karcolt vagy húzott vonalak egyaránt jelen vannak. E rétegzés dinamikus ritmust hoz létre: a vastag, tömbszerű feketéket finom, irányváltó rovátkák ellenpontozzák. A néző tekintetét a diagonális irányok mozgósítják – bal alsóból jobb felsőbe, majd vissza a középpont köré –, így a kompozíció állandóan keringő, örvénylő érzetet kelt. A tónusok közti átmenetek és a festék részleges visszatörlése térérzetet hoz létre, mintha a jelháló különböző síkokban, áttetsző rétegekben lebegne. A széleken látható enyhébb, fátyolos tónusok egyfajta „peremlélegzetet” adnak a kompozíciónak, miközben a középtérben a makacsul tapadó fekete göbök hangsúlypontokat teremtenek. Technikailag a felület dörzsölt és visszatörölt hatása, valamint a hajszálvékony karcok olyan eljárás benyomását kelti, amelyben a festéket felhordás és elvétel váltakozása formálja; ez a kézhez és az anyaghoz közeli munka érzését erősíti. Az összkép feszült, mégis kiegyensúlyozott: a szabálytalan foltok és a fegyelmezettebb ívek kölcsönösen mérséklik egymás energiáját, így a kompozíció egyszerre zavarba ejtően nyitott és határozottan összetartott.