Látens hullám

A kompozíció függőleges állású, alsó kétharmadát sűrű, párhuzamosan futó hajtások uralják, felül pedig egy viszonylag nyugodtabb, finoman szemcsézett és enyhén derengő zóna látható. A reliefhatást a géz ráncainak beágyazása adja, melyek éles peremei és mély árkai markáns fény-árnyék kontrasztot eredményeznek. A horizontálisan tagolt ritmus hullámszerű lüktetést kelt; a redők enyhe dőlésirányai dinamizmust visznek a képbe. A fény oldalirányú ráesése kiemeli a mikrotextúrákat: a vászon és a géz keresztirányú szövetszerkezete a sötét, kékesszürke tónusokban külön-külön vibrál. A színskála visszafogott: mély kékek és grafitszürkék dominálnak, helyenként világosabb, hideg reflexekkel. A felső sávban megjelenő apró, szórt pöttyözés és vékony leheletnyi fátyolrétegek vizuális levegőt adnak a súlyosabb alsó résznek. Ezek az áttetsző mosások és a szárazecsettel felvitt kiemelések a domborulatok csúcsain lágy ragyogást hoznak létre, amely térben „felhozza” a redők gerincét, az árkokat pedig még sötétebbnek mutatja. A taktilitás elsődleges: a néző tekintete szinte végigtapintja a felületet. A kép alul sűrűsödő, felül oldódó szerkezete kiegyensúlyozott, de nem statikus; a feszített és a fellazuló felület dialógusban áll. A formai asszociációk nyitottak: felidézhetnek geológiai rétegződést, vízhullámot vagy textilredőt, de a mű megmarad absztrakt tartományban. A relief mivolta miatt a nézőpont és a megvilágítás változása lényeges: oldalról eső fényben a redők kontúrja élesebb, frontális fényben a tónusok simulékonyabbak. Összességében a munka a rétegzés és a ritmus eszközeivel épít fel egy meditatív, mégis energikus képi teret, ahol a felület valós domborulatai és az optikai mélység egymást erősítik.